Type what you are searching for:
#SZERELMÜNKKEL #BARÁTOKKAL #CSALÁDDAL #MUNKATÁRSAKKAL

A hagyomány, a tradíciók és a minőség szolgálatában 1801 óta.

A MIKO kávé történelme

1801-et írunk, amikor Leo Michielsen elindította szerény vállalkozását, melynek profilja a gyarmatokról érkező árukkal való kereskedés volt. Ezek közé tartozott többek között a rizs, a paprika, só, keleti fűszerek, tea és ami a legfontosabb, a KÁVÉ.

 

Innentől kezdve egészen a 20. század elejéig a Michielsen Kávé (ezen a néven lett ismert) a család több generációján át haladva eljutott 1937-ig, amikor megvettek egy nagy kiterjedésű farmot egy belga kisváros Turnhout külső részén, közel a belga-holland határhoz.

 

Ez fordulópontot jelentett a Michielsen Kávé történetében, mely együtt járt a rövid márkanév, a Miko megjelenésével. A “Mi” a Michielsen névből jött, a “Ko” pedig a Koffie-ból, s ugyanez a brand maradt a mai napig.

 

Európában a 2. világháború bekövetkeztével nehéz idők jöttek. Mindez bizonytalan alapokra helyezte a céget s ezzel együtt a három fivér (Jan, Johan, Frans) belefektetett munkáját. Minden nehézség dacára kemény munkával és ötletességgel a Miko átvészelte a történelemnek ezt a viszontagságos időszakát. Az egyik ötlet, mely lehetővé tette a háború ideje alatt a túlélést, az volt, hogy a kávét, mint “makkot” kezdték el pörkölni, s így született meg a “Makk Kávé”. Ezt a keserű, fekete származékot – melyet kávépótléknak is hívtak- itták nagyon sokan a háború évei alatt, mert még ez volt a legihatóbb kávészerűség.

 

A béke beköszöntével azután felívelt a kávéivás (nem meglepő a makk kávé után), s a nagy kereslet évei gyorsan felhelyezték a MIKO-t Európa kávés térképére.

 

Miko az új kávés megoldások élmezőnyébe került, melyek ezek voltak:
  • elsőként alkalmazott vízhatlan belső tasakot

  • az elsők között készített őrölt, vákuumcsomagolású kávét

  • elsőnek állt elő az egy csészényi filteres adaggal (1958 Világkiállítás)

 

Marketing területen is nagy fejlődés ment végbe: régi világháborús léghajókkal hirdették a márkát főleg Észak-Európa országainak hosszú, tengerparti részein.

 

A következő nagy lépés 1970-ben következett be, amikor elhagyva a telített terjesztési csatornákat, elindították az “irány a fogyasztó” kampányt, mögé állítva megannyi forrást. Ez a stratégia máig is a mai üzleti irány meghatározója alapja.

 

A kreatív, új termékek továbbra is kiemelték a Miko-t versenytársai közül. Megszületet a kávéskannányi (12 adagnyi) filter, a közelmúltban pedig az előrecsomagolt egyadagos lefőzhető filteres kávé aratott nagy sikert.

 

1975-től az új koncepció megszületése nyomán egy ügyfélközpont jött létre Brüsszelben, mely közvetlenül tartotta a kapcsolatot az egyre növekvő számú felhasználóval. Mára ebben a szolgáltatásban több, mint 100 felkészült munkatárs vesz részt.

 

A hetvenes évek tehát kiemelten fontosak voltak, a nyolcvanas években pedig elindult a több lábra állás. Ennek egyik része, hogy a kávé elkészítésén túl a Miko professzionális kávégépeket is elkezdett gyártani MECAPO márkanéven.

 

A Miko történet fontos része, hogy 1998-ban tőzsdére lépett a cég, ezzel biztosítva a további fejlődéshez szükséges anyagi forrásokat. Amikor itt vagyunk az új évezred elején, mely a Miko életében a harmadik évszázad, a cég igyekszik ugyanolyan lelkes és motivált lenni, mint alapító
ősei.
Az egyetlen különbség, hogy kerékpárok helyett kisbuszok járnak, postagalambok helyett pedig e-maileket küldünk.
Töltse le katalógusunkat!
Tekintse meg összes termékünket otthon, internet nélkül is!
HAMAROSAN
banner image
#SZERELMÜNKKEL
banner image
#BARÁTOKKAL
banner image
#CSALÁDDAL
banner image
#MUNKATÁRSAKKAL